Hasznos Ákos, gitár, basszusgitár
A kezdetektől fogva az életem része a zene. A Mátyás Király utcai zenetagozatos iskola növendékeként kezdődött pályafutásom, már ebben az időszakban is zenekarokban játszottam. Diplomámat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz-tanszékén szereztem 1997-2001 között Latmann Béla növendékeként. Ekkor is aktívan zenéltem, kísértem Hofi Gézától Demjén Ferencen át Wolf Katiig sokakat, mind a színház, mind a jazz és a pop világában.
2002-től nemzetközi hajókon dolgoztam zenészként. 2004-ben az Egyesült Királyságban telepedtem le, és számos produkcióban basszusgitároztam és bőgőztem Írországban, Franciaországban, Belgiumban, Németországban. Játszottam blues és világzenei lemezeken brit, és afrikai zenészekkel. Az angol zenés színházban évtizedes karriert futottam be.
Számos közép-, és alsófokú intézményben is tanítottam, valamint tíz évig a Colchester Institute-ben is, ahol BA és MA diplomáik megszerzésében segítettem diákjaimat. 2024 nyarán költöztem vissza Pécsre, azóta a helyi zenei élet aktív résztvevője vagyok. Jelenleg a Kontrasztok Alapfokú Művészeti Iskola gitártanára vagyok.
Tanárként több, mint 20 éves gyakorlatom van mind basszusgitárt, mind gitárt oktatva. Tapasztalatom biztosítja, hogy kortól és szinttől függetlenül bárki jó érzések közt fejlődhet kedvére.
Jelentkezz hozzám órára!
Mit szeretnél tanulni?

Basszusgitár
Amikor egy dalba belép a basszus, a zene rögtön megtelik élettel és mindenki mozgatni kezdi a fejét. Tapasztald meg a basszusgitárban rejlő erőt!

Gitár
A gitárral nem lőhetsz mellé: legyen az a tábortűz mellett, vagy a színpadon, mindenhol hangulatot és élményt teremthetsz vele!